Kaszások kora-trilógia első része
Ezúton is szeretném megköszönni Aurora Lewis Turnernek, hogy a figyelmembe ajánlotta a Kaszások kora című sorozatot, amelynek első részéről, a Kaszás-ról hoztam néhány ajánló sort.
Már az alapkoncepció is nagyon tetszett, de nem gondoltam volna az elején, hogy ennyi kérdést megmozgat bennem, és ennyire elgondolkodtató lesz a könyv.
Egy tökéletes világban nincs mitől félni. Vagy mégis?
Sodró és gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times bestsellerszerzőjétől.
A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják saját életkorukat. De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket.
Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a szerepre. A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb harcművészeteket kell elsajátítania, hanem legalább ennyire fontos, hogy megértsék ennek a különleges hivatásnak a fontosságát és a vele járó erkölcsi dilemmákat.
Kaszás azonban csak az egyikükből lehet, és a kiválasztott első feladata épp a vesztes begyűjtése lesz.
Ahogy a fülszövegből is kiderül, minden szuper: nincs már szinte semmi dolga az embereknek, csak élni „mint Marci Hevesen”. A Viharszem már mindent tud, és mindent meg is old. Nincs korrupció, nincs háború, nincs betegség, és a halál sem feltétlenül végleges.
Vagy mégsem minden az, aminek látszik?
Ahogy olvastam a könyvet, szinte mindennek a másik fele is igazzá vált, mert azért néha eljön a kaszás, és az már végleges. Persze olyan is van, hogy csak simán becsönget hozzád, mert épp elfáradt és éhes 😀 Ezen a részen nagyon jót nevettem a morbiditásán.
És persze a Viharszem ugyan sok mindent megoldott, de a hazugság, a félelem és a korrupció még ebben a tökéletesnek tűnő világban is létezik.
És itt jönnek az első kérdések: mit kezdesz a sok idővel? Ha már egyszer, kétszer, vagy akár többször is újrakezdheted az életed? Változtatnál valamin? Ebbe ugyan csak éppen hogy betekintést kapunk, hiszen a történet fő vonala a kaszások körül forog, de gondolatébresztőnek pont elég volt.
Az emberek elkezdték elveszteni az emberségüket, míg a kaszások, akik a halál uraivá váltak, két részre szakadtak a szememben. Az egyik oldalon azok a kaszások állnak, akik igyekeznek megőrizni az emberségüket, és talán emberségesebbek, mint azok az emberek, akiknek már semmi dolguk nincs. A másik oldalon viszont ott vannak azok a kaszások, akik már istenként járnak az emberek között.
A szereplőket vagy nagyon tudtam szeretni, vagy nagyon utálni, és ez különösen tetszett, mert mostanában több olyan könyvet is olvastam, ahol inkább semleges maradtam.
Citra, Currie és Faraday kaszás számomra az emberséget hozták, míg Goddard és társai a hataloméhes istenkomplexust. Rowan karaktere volt talán a legizgalmasabb és legátfogóbb, de még akadt egy igazi meglepetés a „rosszfiúk” között is. Szóval tényleg izgalmas csapatot sikerült itt összehozni.
Mivel a fülszöveg elég sok eseményt elmesél, én többet nem szeretnék spoilerezni. Volt, hogy nagyokat nevettem, volt, hogy a fejemet fogtam, és olyan is, hogy csak néztem magam elé: most akkor ez jó vagy rossz?
Igazából a legfőbb következtetés, amit levontam, hogy bár az elején azt hittem, jó lenne az embereknek, ha tovább élhetnének, és ritkábban jönne el a halál, a könyv végére kifejezetten ijesztővé vált a gondolat. Azt éreztem, hogy valójában semmi sem változott: a halál ugyanúgy váratlanul kopogtat az ajtón, és az sem biztos, hogy könnyű és békés lesz.
Pont ez a kettősség fogott meg a könyvben, na meg az, hogy rengeteg kérdést vetett fel bennem. Végre egy olyan könyv, ami kimozdít.
Kedvenc részek:
„A legnagyobb kívánságom az emberiség számára nem a béke, a kényelem vagy az öröm. Hanem az, hogy mind haljunk meg egy kicsit belül minden alkalommal, amikor mások halálát látjuk. Mivel egyedül az együttérzés fájdalma tesz minket emberekké.”
„Megértem, miért léteznek kaszások, és mennyire fontos és szükséges a munkájuk. De gyakran eltöprengek, vajon engem miért választottak ki. És azon is, hogy ha létezik valamiféle örökkévaló világ a jelenlegi után, milyen sors vár ott arra, aki életeket olt ki?”
„A civilizáció fejlődése beteljesedett. Ezzel mindenki tisztában volt. Az emberi fajon már nem maradt semmi tanulmányozni való. Semmit sem kellett megfejteni az emberek létezésével kapcsolatban. Senki sem fontosabb a másiknál. Igazából bizonyos tekintetben mindenki egyformán haszontalan.”
„– Szeretem azt, ahogy errefelé esik – mélázott Faraday kaszás. – Arra emlékeztet, hogy vannak természeti erők, amelyeket soha nem lehet teljesen megzabolázni. Végtelenek. Végtelennek lenni sokkal jobb, mint halhatatlannak.”
falakmögött 
Leave a comment