Mondhatnám, hogy megvett, de mégse!
A történet kicsit nehezen indult be számomra — okozhatta ezt részben a hosszabb, leíró mondatok és sok, számomra ismeretlen kifejezés, amely az adott kultúrkörhöz tartozott. Orisha világa viszont nagyon megtetszett, és ez végül átsegített azon, hogy folytassam a történetet. Miután a szereplőink útra kelnek, a sztori egyre izgalmasabbá válik és olvastatja magát.
Megölték az anyámat.
Elvették a mágiánkat.
El akartak temetni bennünket.
Itt az ideje a felkelésnek.
Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte.
Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől.
A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét. Ám tervének
megvalósításában útját állja a kegyetlen trónörökös, Inan herceg, aki mindenáron be akarja fejezni, amit az apja elkezdett, és örökre el akarja tüntetni a mágiát.
Zélie, bátyja, Tzain és Amari együtt menekülnek Orisa félelmetes vidékein. Ám a legnagyobb veszélyt nem Inan vagy a zord vadon jelenti, hanem maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze az erejét – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.
Mégis sokszor előfordult, hogy amikor azt éreztem, “hú, ez tényleg jó”, hirtelen jött egy olyan szereplői megmozdulás, aminél megemelkedett a szemöldököm és ez kizökkentett. Sajnos egyetlen szereplőt sem tudtam igazán megszeretni, talán csak Tzain és Amari voltak olyanok, akiknek a személye felkeltette az érdeklődésemet. Amit hiányoltam még, hogy bár megismerünk egy érdekes világot, valahogy mégis felületes marad az egész a végére, pedig nagyon vártam, hogy átfogóbb képet kapjak.
Elkövettem azt a “hibát”, hogy beleolvastam molyon a folytatásról szóló véleményekbe. Nem tudom, hogy folytatom-e a sorozatot, mert többek által kritizált pont volt a karakterfejlődés és logikátlanság is, ami már az első kötetben is érezhető volt, és összahasonlítások szerint ezek nem javultak sajnos.
A központi téma nyilván a háború, ami az első kötetből is sejthető, hiszen egy kettéosztott világot ismerünk meg, ahol vannak a mágiával rendelkezők, akiktől ezt elvették és akik sosem rendelkeztek vele.
Nekem egy kicsit az egész a Vöröskirálynő sorozatot juttatta eszembe. Szerettem azt is, de ott is ahogy haladtam előre, egyre kevésbé tetszettek a kötetek. Viszont akik, azt szerették, talán ezt is fogják.
Lehet, hogy egyszer adok még egy esélyt a folytatásnak, de őszintén szólva az első kötet befejezésével is meg tudok békélni és elfogadni így egy kerek történetként, aminek nem tudom meg a folytatását. És talán jobb is így.
falakmögött 
Leave a comment