Közelednek már régi “barátaim”
Mindjárt elérik legbelsőbb határaim
Félelem, Fájdalom kéz a kézben lépkednek
Mögöttük az Üresség, már csak így érkeznek
A sötétből intenek csontos kezeikkel felém
Még egy lélegzet s megérkeznek elém
Egyszerre vájják fekete körmüket belém
Ezzel elvéve mindazt, mi csak az enyém
Egy pillanat, s fagy ül a légben.
Félbeszakad minden.
A szó elakad,
s a padlón sorra koppanak
a szilánkokra tört hangok.
Az idő kifeszül, mint fagyott víztükör.
Elhallgat minden.
Hideg falak fojtogatnak,
semmi nem mozdul,
csak a hiány rezdül.
A szoba megtelik hangtalan zajjal.
Némán állunk.
Valami szétszakadt,
s a lélegzeted is
idegen benned.
Csak egy pillanat, és máris beléd költözött.
Csontig ér, nem ereszt.
Ott leszek
Nem kérdezek, nem szólok,
S nem ígérek semmit.
Csak várok csendben,
Amíg némán kérsz.
falakmögött 